Rólam senki sem tud, és senki sem beszél - a ti világotokban.
A mi világunkban híres vagyok, akár Harry Potter.
Legjobb barátaim Ron Weasley, és Hermione Granger.
Ikertestvérem Harry Potter...
A
nevem Lily, és bizony, Harry ikertestvére vagyok. Átéltem azt, amit ő,
megtörténtek velem is azok a dolgok amik vele. De hát akkor kezdjük az
elején....
Lily és James Potter lányaként születtem, Godrick's
Hallow-ban. A nagynénémékhez kerültem, de ők hatéves koromban megunták a
plusz két gyerek nevelését, és egy mugli családhoz passzoltak. A család
befogadott, még amellett a feltétel mellett is, hogy ha kellek, azonnal
visszaadnak. Nekik nem lehetett gyermekük, és mivel csak a
nevelőapámnak volt munkahelye, és az sem fizetett túl sokat, nem
fogadhattak volna ötökbe senkit. Vernon bácsi azonban - életében talán
először - nem foglalkozott a szabályokkal.
Így egy pici angliai
faluba kerültem, és itt jártam iskolába is. Mondanom sem kell, nem
találtam a helyem. A mugli gyerekek nem barátkoztak velem, kigúnyoltak,
átnéztek rajtam, pusztán azért, mert rendszeresen történtek körülöttem
furcsa dolgok. Ilyen módon testvéremtől való elszakításom megviselt, és
igencsak rányomta bélyegét az átlagos kedélyállapotomra.
A nevelő
szüleimet szerettem, bár soha sem értettek meg teljesen, és ezen nem
volt mit csodálkozni. Egyetlen lány volt csak a falúban, akit a
barátomnak neveztem - de azt is csak jobb szó híján.
Aztán
tizenegy éves koromban nagynénémék értem jöttek, minden indok nélkül, és
valami zagyvaságra hivatkozva elvittek Végre együtt lehettem Harryvel,
azaz az egyetlen olyan emberrel aki valóban megértett.
Életemben
számtalanszor feltettem magamnak a kérdést: Ki vagyok én? Sohasem
találtam a helyem, és ezt a muglik nem is felejtették el az orrom alá
dörgölni. Ki vagy te? - ezt annyiszor hallottam, hogy meg se tudom
számolni.
Nem is olyan sokkal ezek után megérkezett a Roxfortból az a bizonyos levél, és az életem fenekestül felfordult.
Az első varázsló akit megismertem Hagrid volt, aki elvitt bevásárolni, és sok mindent megmagyarázott.
A vonaton örök barátságot kötöttem Hermione Grangerrel, majd pár hónappal később Ron Weasleyvel.
Együtt
győztük le a trollt, éjszakánként a kastélyban kószáltunk, vagy épp a
Tiltott Rengeteget jártuk, bár ez utóbbit nem önszántunkból.
Megmentettük a bölcsek kövét is, és itt volt egy pont, ahonnan kezdve
valamit titkoltam Harry elől.
Mi ketten, még az ikreknél sem
jellemző kapcsolatot mutattunk be. Olvasni tudtunk egymás gondolataiban,
üzenni tudtunk a másiknak szavak nélkül, vagy ha a másik éppen bajban
volt, megfájdult a homlokunkon éktelenkedő sebhely, és értettük, hogy mi
van.
Egyetlen gondolatot azonban el kellett titkolnom. Perselus
Pitont nem tartottam jó embernek, és ő sem szimpatizált velem. De egy
büntetőmunka során megismertük egymást, és azóta rendszeresen ültünk le
teázni, beszélgetni. Második végén már odáig jutottunk, hogy tegeztem -
de Harryvel nem volt hajlandó beszélni. Ahol tehette az útjába állt, és
hogy ne legyen feltűnő a különleges tanár-diák kapcsolat, engem sem
hagyott békén. Csak épp ha büntetőmunkára küldött, az a teázás volt....
Másodikban
együtt győztük le a Baziliskust, és ez nem merítette még ki az ,,évi
kaland" fogalmát. Felfigyeltem Cedric Diggoryra, az iskola legjóképűbb
fiújára is, ami rengeteg szerelmi bánatot okozott nekem....
A
nyarak első hónapját mindig a nevelő szüleimnél töltöttem, mivel az a
mugli suli annyival tovább tartott, és így le volt tudva a látogatás. Az
osztálytársaim folyamatosan nyaggattak ilyenkor, hogy mégis hol a
fenébe voltam? Erre persze a válasz az, hogy elterelem a témát, és mire
kifogynak a béketűrésükből elmegyek onnan.
Megannyi megrázó,
sokszor borzalmad élmény, életveszélyes kaland volt mögöttem, de ez
sohasem szegte kedvem. Imádom az iskolámat, és semmi pénzért nem hagynám
ott.
És hogy mi lett velem harmadiktól?
Ezt inkább elmondom részletesebben, elvégre pár sorban nem lehet!
Giger
